Ki is vagyok én?
Egy művészelme, akit mióta az eszét tudja feszíti az alkotás kényszere, állandó késztetést érez a létrehozásra, az agyalásra.
Mint sok hasonló sorstársam, gyermekkoromban állandóan művészkedtem valamit, mindig volt valami aktuális mánia a kézművesség terén, amin kísérleteztem, amiben fejlesztettem magam.
Aztán jött a pályaválasztás… Persze ezzel jött a racionális felnőtt útbaigazítás is: ” Kell egy rendes szakma, rajzolgatni majd hobbiból is lehet!” Persze én az önbizalomhiányos tini választottam egy „rendes szakmát”, amit azóta is űzök.
Sok évig elnyomtam a művész énemet, amely azért néha-néha megpróbálta ki-kidugni a fejét a hétköznapok szorító takarója alól egy – egy kis kézműves lángocska formájában, mint selyemfestés, csipkehorgolás, bútorfestés. De ezek gyorsan elhamvadtak. Ami legtovább tartotta magát az a festés-rajzolás, melyet kurzusokon műveltem.
Említett művész elmém utóbbi években, mint a ketrecbezárt állat, hol idegesen körbe-körbe szaladgált kétségbeesve keresve a szabadulás módját, hol mindent feladva, depressziósan a sarokban kushadt, mondván „Nekem már úgyis mindegy”.
Aztán egy kolléganőmmel a felújítás alatt álló lakásáról és a berendezkedés nehézségeiről diskuráltunk, és pattant egy szikra. Gyorsan kutatni kezdtem lakberendezői kurzusok után a neten s mivel január volt, találtam is gyorsan egy biztatót. Drága? Drága, de akciós! Hetente 2x Szegedre kell rohangálni két évig? Igen, de nem érdekel, kiszoritom az időt. Odaérek munka után? Simán, ha sietek.
És az a bizonyos művész elmém, mint az őrült elkezdte rázni ketrece rácsait, amíg a lakat nem engedett és ki nem robbant rajta.
És én engedek neki és engedni akarok neki, sőt azóta rátaláltam annak a módjára is, hogy a művész kezemet is megdolgoztassam. Ez pedig a dekorfalazás, mellyel kézzel fogható produktumot is létrehozhatok: színeket, formákat a falakon, melyek vagy táncolnak, hullámoznak vagy a matt és a fényes felületek egymást lökdösik előre, hátra, attól függően, hogy merről esik rájuk a fény…